Szórakozás

I. Ferenc már ma találkozhat XVI. Benedekkel Castel Gandolfóban

Ferenc pápa délután a Sixtus-kápolnában koncelebrál misét a pápaválasztó bíborosokkal, köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel.

Szerda este – megválasztása után – az új egyházfő bejelentette, hogy pápasága első napján magánlátogatást tesz egy római Mária-kegyhelyen.

Ferenc pápa csütörtök reggel nyolc órakor elhagyta a Vatikánt, és fél órát a Santa Maria Maggiore-bazilikában imádkozott. A pápa a bazilika oldalsó bejáratán távozott, megkerülve a rá váró fotósokat.

Amikor elterjedt a híre, hogy az előző este megválasztott egyházfő elhagyta a Vatikánt és Róma központjában, a pápai államtól autóval kevesebb mint fél órára levő Santa Maria Maggioréban van, azonnal hívők mintegy százfős csoportja gyűlt össze a bazilika bejáratánál, ennél jóval több újságíróval, illetve fotóssal együtt.

A pápa nem a megszokott egyházfői SCV1 vatikáni rendszámú gépkocsival utazott, hanem egy másik, nem az egyházfőknek fenntartott vatikáni autó vitte.

A Santa Maria Maggiore a Szűz Máriának szentelt legnagyobb római templom, melyet Bergogio bíboros eddig minden római tartózkodása alatt felkeresett.

A pápa a bazilikában a Római nép üdvösségére szentelt (Salus Populi Romani) kápolnában fél óráig imádkozott. Elénekelte a Salve Regina (Üdvözlégy királynő) Mária-éneket. Megállt V. Pius pápa sírjánál is. Egyenként köszöntötte a bazilikában szolgáló papokat, akiket későbbi nyilatkozataik szerint kora reggel értesítettek a pápa érkezéséről.
“Legyetek könyörületesek!” – mondta Ferenc pápa a gyóntatópapoknak.

Az egyházfő elkerülte a sajtót, de amikor kilépett a bazilika oldalajtóján, üdvözölte a közeli iskola ablakaiból neki kiabáló diákokat.

Az egyházfőt elkísérte Georg Gänswein a pápai ház prefektusa, XVI. Benedek pápa személyi titkára. Sajtófeltételezések szerint Ferenc pápa talán már ma találkozik XVI. Benedekkel Castel Gandolfóban, miután megválasztása után “mielőbbi találkozóról” beszélt a nyugalmazott egyházfővel.

Ferenc pápa délután a Sixtus-káponában koncelebrál misét a pápaválasztó bíborosokkal, köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik