Szórakozás

Idős asszonyokat erőszakolt meg

Egy 31 éves bácsalmási férfi szerdán hajnalban megerőszakolt és bántalmazott egy76 és egy 78 éves asszonyt. A rendőrök a tettest rekrod idő alatt elfogták.

A Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított nyomozást erőszakos közösülés és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, akiszerdán a hajnali órákban egy bácsalmási családi házban támadt rá az ott lakó 76 és 78 éves két hölgyre, őket több órán keresztül bántalmazta -tudta meg a Szeged24 a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A sértettek az őket ért lelki trauma mellett az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, majd a mainapon a késő délelőtti órákban rájuk találó szomszéd értesítette a rendőrséget.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a bejelentést követő három órán belül a rendőrök Bácsalmáson elfogták Zs. Zsolt 31 éves helyi lakost, aki a jelenleg rendelkezésreálló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmények elkövetésével, kihallgatása során azokat beismerte.

A gyanúsítottat a Bűnügyi Osztály őrizetbe vette, és előterjesztést tesz előzetesletartóztatásának indítványozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik