Szórakozás

Hatmillió értékű marihuána a pótkerékben

Pénzügyőrök (Pénzügyőrök)
Pénzügyőrök (Pénzügyőrök)

Egy koszovói férfi idegesen viselkedett a röszkei határátkelésnél, ezért félreállították a pénzügyőrök. A pótkerékből több mint 3 kg marihuána került elő.

A NAV pénzügyőrei, egy koszovói férfi által vezetett, osztrák rendszámú személygépjárművet vizsgáltak meg a röszkei Határátkelőhelyen. Kérdésre a gépkocsivezető úgy nyilatkozott, hogy nincs semmi bejelentenivalója.

A vámosok elfogadták a nyilatkozatot, de az autót szigorított vizsgálat céljából félreállították, mivel gyanússá vált az utas ideges viselkedése. Rövid időn belül fény derült a szokatlan magatartás okára is, hiszen az autó csomagtartójának gyári üregéből, illetve a pótkerékből összesen több mint 3 kilogramm marihuána került elő, alufóliába csomagolva.

A pénzügyőrök az előkerült, összesen 6,5 millió forint fekete piaci értéket képviselő kábítószert feljelentéssel átadták a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, ahol visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eljárás indult a koszovói férfi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik