Szórakozás

Vádat emeltek a gyulafirátóti rablás gyanúsítottjai ellen

Vádat emelt a Veszprém Megyei Főügyészség a veszprém-gyulafirátóti takarékszövetkezeti fiók tavaly márciusi kirablásával gyanúsított két férfi ellen - közölte a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.

Gulyás Ildikó azt írta: a vádirat szerint 2012. március 19-én délelőtt a baseballsapkát, napszemüveget viselő elsőrendű vádlott a bankfiókba belépve azonnal elővette a ruhájában rejtegetett gáz-riasztófegyvert, az egyedül dolgozó ügyintézőre fogta, majd erélyesen felszólította, hogy adja át a pénzt. Az ügyintéző a kézi kasszában lévő pénzt a rabló által átadott nejlonszatyorba rakta.

A férfi a vád szerint ezután elhagyta a helyiséget, s társával a falu határában lévő rejtekhelyre hajtott, és az elkövetéskor viselt ruhát, az eltulajdonított pénzt és a fegyvert egy félig kidőlt fa alatti üregbe rejtették. A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg – tette hozzá a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a Veszprém Megyei Főügyészség a vádlottakkal szemben egyrendbeli, fegyveresen elkövetett rablás miatt emelt vádat, a bűncselekményt az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott tettesként, a másodrendű vádlott bűnsegédként követte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik