Szórakozás

Az út közepén állt – elgázolták

Egy férfi gyalogolt a kiskunmajasi úton, láthatósági mellény nélkül este. Az odaérkező teherautó hangjára megállt a sáv közepén, a sofőr már nem tudta elkerülni az ütközést. A gyalogos a helyszínen meghalt.

Kiskunhalas Rendőrkapitányság vizsgálatot folytat halálos közúti baleset okozás amiatt.

Kiskunhalas külterületén, az 5412-es úton Kiskunhalas felől Kunfehértó irányábagyalogolt március 05-én este fél 7-kor egy 56 éves kiskunhalasi férfi. A 3.300méterhez érve a menetiránya szerinti bal oldalon a forgalmi sáv közepén állt, ezért elütötte a vele szemből érkező 45 éves kiskunmajsai férfi, az általa vezetett teheautóval. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyos sérüléseketszenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette.

A rendőrség ezúton is felhívj a figyelmet arra, hogy este, vagy rossz látási viszonyok között külterületen is kötelező a láthatósági mellény használata.A mellényt viselő személy a járművezető számára már messziről jól látható, így elkerülhetőek a hasonló balesetek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik