Szórakozás

Egyre többen derűlátóak

Az elmúlt másfél év legmagasabb szintjére emelkedett a derűlátók aránya, de így is csak minden negyedik válaszadó (24 százalék) véli úgy, hogy Magyarországon jelenleg jó irányba mennek a dolgok - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legfrissebb elemzéséből, amelyet csütörtökön a HVG is közölt.

A median.hu oldalon közzétett felmérés szerint szintén másfél éves csúcsra (30 százalék) emelkedett azok száma, akik az Orbán-kormány eddigi munkáját jónak értékelik. Ezek a változások ugyanakkor nem mutatkoznak meg a kormánypárt támogatottságában (26 százalék a teljes népességben) – írták.

A felmérés szerint eközben az Együtt 2014 az elmúlt hónapokban mért gyengülés után növelni tudta szavazótáborát. Bajnai Gordon volt miniszterelnök hamarosan megalakuló pártját jelenleg a szavazókorú népesség 8 százaléka támogatja, az MSZP viszont számottevően gyengült, és ismét a 40 százalékot közelíti az egyetlen párthoz sem kötődők aránya.

A pártok támogatottságáról közölt grafikon szerint a teljes népesség körében a Fideszt 14 százalékkal lemaradva követi az MSZP (12 százalék), a Jobbik 10, az LMP 2, az Együtt 2014 8, a DK 2 százalékon áll.
A választani tudó biztos szavazók körében a Fidesznek 41, a Jobbiknak 19, az MSZP-nek 17, az Együtt 2014-nek 15, a DK-nak 4, az LMP-nek pedig 2 százalékos a támogatottsága.

A felmérés szerint bár az emberek alig több mint egyharmada (34 százalék) látja szívesen Orbán Viktort fontos pozícióban, a miniszterelnök ezzel – csaknem egy év után ismét – a legmagasabb támogatottságú politikusok közé sorolható.

A politikuslista élén (a januárban mértnél 6 százalékponttal alacsonyabb, 43 százalékos kedveltséggel) továbbra is Áder János köztársasági elnök áll – olvasható. Őt követi Orbán Viktor, Pokorni Zoltán (Fidesz), Bajnai Gordon, Rogán Antal (Fidesz) és Varga Mihály (Fidesz).

A felmérést február 15. és 19. között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik