Szórakozás

Stohl András: „Hiányzik az élet öröme!”

stohl-andras(210x140)(1).jpg (stohl andrás, )
stohl-andras(210x140)(1).jpg (stohl andrás, )

A színész-műsorvezető talán még sosem volt ennyire szomorú és borúlátó. Úgy érzi, kihúzzák lába alól a talajt: egyetlen ember sem volt kíváncsi drogprevenciós előadására, újra börtönbe kerülhet könyve miatt, és a Nemzeti Színház igazgatóváltása is megviseli.

Valami nagyon megváltozott Stohl Andrásban. Talán annyira borúlátó még börtönbe vonulásakor sem volt, mint a Fókusznak adott tegnap esti interjújában. A színészt 46. születésnapja után nem sokkal kapta mikrofonvégre az RTL riportere, egy drogprevenciós előadás apropóján találkoztak volna. Az Újpest FC székházába meghirdetett rendezvény azonban érdeklődés hiányában elmaradt, ugyanis Stohlra egyetlen ember sem volt kíváncsi.

„Természetes volt, hogy jöttem, mert egyrészt ez a dolgom, másrészt pedig Újpest szurkoló vagyok gyerekkorom óta. Nem esik jól, hogy nem jöttek el, de szerintem ez nem csak nekem szól, hanem annak is köszönhető, hogy ez egy elég kényes téma” – mondta a Fókuszban Stohl András, akinek ez most talán a legkisebb problémája.

„Most nem vagyok jól, de ennek sok oka van. Az általános öröm hiányzik, az élet öröme. Most nagyon nehéz a Nemzeti Színházban lenni, és nagyon nehéz nekem is. Az igazgatóváltás, az ezzel járó gondok, döntéskényszer, valaminek a megszűnése… Emellett már a könyv kapcsán is elindult a nyomozás, és az is az ember feje fölött van, hogy akkor ebből most mi lesz, holott ez nem egy botránykönyv” – mondta a színész-műsorvezető, aki akár újra börtönbe is kerülhet a leírtak miatt.

Andrást rendkívül nyomasztja a dolog, mert öt hónap börtönbüntetése fel van függesztve, és ha újra letöltendő börtönbüntetésre ítélnék, akkor jönne hozzá még ez az öt hónap is. „Nem tudom, hogy ezt még egyszer ki lehetne-e bírni… nem csak nekem, hanem az egész családnak” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik