Szórakozás

Angliában fogták el a körözött magyar nőt

Két és fél éves ügy végére került pont február 20-án, amikor a londoni nemzetközi repülőtéren elfogták egy csalás hatodik gyanúsítottját.

A nyomozás augusztus végén indult a balatonfüredi kapitányságon, amikor egy tihanyi lakos feljelentést tett.

A rendőröknek elpanaszolta, hogy 2009 szeptember és november között több ember, több alkalommal is kölcsön kért tőle, összesen közel kétmillió forintnyi összeget. Az indok változó volt, csupán a visszafizetés hiánya maradt állandó.

A nyomozás eredményeként hat ember került a Balatonfüredi Rendőrkapitányság látókörébe, öt vádlott esetében már jogerős elsőfokú marasztaló bírósági ítélet született csalás és magánokirat hamisítás miatt.

A hatodik azonban az Egyesült Királyságba szökött, ezért a Balatonfüredi Rendőrkapitányság a Veszprémi Járásbíróságnál európai elfogatóparancs kiadását kezdeményezte.

K.SZ. végül saját csapdájába sétált bele novemberben. Mivel az Egyesült Királyságban sem élt makulátlan életet, így az ott elkövetett bűncselekmény miatt a helyi hatóságok elfogták. A hatályban lévő európai elfogatóparancs alapján február 20-án a londoni nemzetközi repülőtéren átadták a magyar hatóságoknak, majd még aznap repülővel Magyarországra szállították – áll a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik