Szórakozás
Overdose (Overdose)

Mozisztár lesz Dózi

Film készül a legsikeresebb sprinterlóról.

A Magyar Nemzeti Filmalap és az HBO Magyarország gyártási támogatásával egész estés dokumentumfilm készül Overdose-ról. Az Overdose – csoda Magyarországon című film a tervek szerint május végén kerül mozikba.

Az alkotást Ferenczi Gábor rendezi, a producere pedig Major István. A film költségvetése körülbelül 50 millió forintra rúg.

A dokumentumfilmet 2008-ban kezdte el forgatni a rendező, Idrányi Flóra és Gül Togay. Alagtól Németországon és Anglián át egészen Szlovákiáig követték Overdose-t. A készülő film középpontjában a „csodaló” fordulatokban, tanulságokban és sikerekben gazdag „karrierje” áll.

Címkék: overdose

Ajánlott videó mutasd mind

Második hullám: nő a nyomás, közben tűnnek el az orvosok a rendszerből

Két hét alatt annyi teendője lett az egészségügynek, mint tavasszal két hónap alatt, miközben most nem csökkentették a kórházak egyéb kapacitásait, és egy év alatt több száz fiatal orvos távozott – mondta az orvoskamara alelnöke a 24.hu-nak. Egy Covid-osztályra vezényelt orvos pedig 900 forintos gyorséttermi órabérért menti a betegek életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.