Szórakozás

Fegyveres leszámolásra készültek a kisdiákok

Kisdiákok fegyverrel akartak leszámolni egy osztálytársnőjükkel az amerikai Washington állam Spokane nevű városában.

Egy 10 és egy 11 éves fiú a múlt héten becsempészett egy pisztolyt és egy kést iskolájukba, hogy megöljék egy osztálytársnőjüket. A Fort Colville iskola két tanulóját tervük felfedezése után őrizetbe vették, és csütörtökön eljárást indítottak ellenük.

A terv úgy derült ki, hogy egy osztálytárs tudomást szerzett róla, és jelentette egyik tanáruknak, majd a tanár átkutatta a fiúk hátizsákját, és talált egy pisztolyt teli tárral és egy kést. Amikor a rajtakapott fiúkat kérdőre vonták, elmondták, hogy a lány utálatosan viselkedett velük, ezért meg akarták ölni. Le akarták szúrni, a pisztollyal pedig megakadályozni, hogy bárki megpróbálja megmenteni őt. A fiúk beismerték, hogy más társaikkal is végezni akartak.

Letartóztatásuk után egy nyomozó állítólag hallotta, amint az egyik fiú azt mondja a másiknak: ki fogja deríteni, hogy ki árulta be őket. “Nem érdekel, mikor kerülök ki a börtönből, visszajövök, és megölöm!” – mondta a fiú a nyomozó szerint.

Washington állam törvényeinek értelmében egy 12 év alatti gyerekről nem feltételezhető, hogy képes bűncselekményt kitervelni. Az illetékes ügyészségi hivatal azonban közölte az egyik spokane-i honlappal: elegendő bizonyítékuk van a vádemeléshez. A fiúk állítólag egyikük bátyjának pisztolyát csenték el a testvér ágya alatt lévő, zárható szekrényből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik