Szórakozás

Hamarosan lagzi – Egybekel a rádiós álompár

Utálta egymást Balog Tamás és Pordán Petra, most hamarosan egybekelnek.

Nem hétköznapi szerelmi történet a két rádiós műsorvezetőé, akik először egyáltalán nem jöttek ki egymással, sőt, talán még utálták is egymást. A pár kalandos úton egymásra talált, és a WestEnd Valentin napi rendezvényén be is bizonyították a közös erejüket: együtt pedáloztak a szerelemért.

Amikor összetalálkoztak a rádióban, már akkor izzott Pordán Petra és Balog Tamás körül a levegő, de még nem a szerelemtől, hanem mert roppantul ellenszenvesnek találták egymást. Majd miután egy műsorba kerültek, szépen lassan a legjobb barátokká váltak, olyannyira, hogy egy party-n rájöttek, többről van szó barátságnál. A szerelem odáig tetőzött, hogy Tamás élő adásban kérte meg Petra kezét, és talán már az esküvő sincs olyan messze.

De miért is tekert a két szerelmes műsorvezető? A WestEnd Valentin napi versenyén játékos kedvű párok tehetik próbára a kitartásukat és szerelmüket úgy, hogy a bevásárlóközpontban a szív alakú LED fal előtt felállított tandem kerékpárokat tekerik. Az eddigi eredmények alapján az átlagos teljesítmény 10 perc alatt 9 kilométer volt. De nem csak a tekeréssel lehet nyerni, hanem a Facebookon is gyűjtögethetik a párok a szavazatokat. Kényeztető hétvége luxusautó használattal és számos értékes nyeremény talál majd gazdára.

Akinek nincs párja, vagy nem szeretne tekerni, az sem fog unatkozni, hiszen szerdán Dukai Regina szórakoztatja majd a közönséget, csütörtökön pedig hatalmas sztártekerés Tomán Szabinával és Árpa Attilával, Balog Tamással és Pordán Petrával, Dudás Miklóssal és partnerével, valamint Rippel Ferenccel és feleségével.

A két szerelmes rádiós műsorvezető a tekerés mellett is aktív életet él. Bár Petra a reggeli műsort vezeti a Music Fm-en, ezért ő pont akkor indul munkába, amikor Tamás a másik oldalára fordul az ágyban, neki ugyanis délután van jelenése a mikrofon előtt. Az estéket és a hétvégéket tudják együtt tölteni, amikor már a nagy napot tervezgetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik