Szórakozás

Özönlenek a menekültek Csongrád megye déli határszakaszán

Több mint két tucat határsértő került rendőrkézre Csongrád megye déli határszakaszán csütörtökön és péntek hajnalban.

A stabil hőkamera ismét nagy segítséget jelentett a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásainak – mondta a Szeged24-nek Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A szerkezet csütörtökön éjszaka három személy mozgását jelezte Röszke külterületén. A rendőrök igazoltatták az afgán állampolgárokat, akik sem személyazonosságukat, sem az ország területén való jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért idegenrendészeti eljárás indult ellenük.

Éjfél után nem sokkal hat pakisztáni férfit, valamint egy mali állampolgárt fogtak el az egyenruhások Röszke térségében és idegenrendészeti eljárás alá vonták őket, ugyanis semmilyen okmánnyal nem rendelkeztek az illegális migránsok.

A hajnali órákban három koszovói férfi próbált elrejtőzni a rendőrök elől a Kisszéksósi úton lévő tejház mögött. Nem jártak sikerrel, ugyanis a stabil hőkamera “árgus szeme” mindent lát, így annak kezelője azonnal jelezte az egyenruhásoknak a határsértők tartózkodási helyét.

Két órával később egy kisebb csoport igyekezett minél messzebb jutni a határtól a vasúti sínek mellett gyalogolva, de a rendőrök feltartóztatták és előállították a tíz koszovói állampolgárt.

Ez idő alatt Mórahalom térségében is próbálkoztak a határsértők: négy török férfi került rendőrkézre, illegális határátlépés miatt idegenrendészeti eljárás indult ellenük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik