Szórakozás

Telelőtték a hűtőszekrényt vadhússal

Elfogtak három sárosdi orvvadászt, akiknél tele volt a hűtőszekrény vadhússal.

A Sárbogárdi Rendőrkapitányság nyomozói a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen fogták el az orvvadászokat. A 33, a 35 és a 46 éves férfiakat azzal gyanúsítják, hogy a sárosdi, a nagylóki, a mezőfalvi, a szabadegyházai, valamint a perkátai vadásztársaságok területén anyagi haszonszerzés végett rendszeresen orvvadász tevékenységet folytattak – közölte a Fehérvár24-gyel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A három vadászt az egyik vadásztársaság több évre eltiltotta a vadászati tevékenységtől, mert megsértették a vadászati etikai kódexet.

A rendőrök a három férfinél a házkutatás során lefoglalták a vadászfegyvereiket, illetve azokat a fagyasztott vadhúsokat, amiket a házaikban találtak a hűtőszekrényekben.

A sárbogárdi nyomozók mindegyiküket üzletszerűen elkövetett lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Ennek során egyikük részben beismerte a terhére rótt bűncselekményt, a másik megtagadta a vallomástételt, míg a harmadik tagadta a terhére rótt bűncselekményt.

A büntetőeljárás során a gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik