Szórakozás

Négy dolog, ami árthat szépségünknek

Mitesszerek az orron, pattanások a homlokon, vörös foltok az arcon - a Házipatika.com segít leküzdeni ezeket a csúfos dolgokat.

Revitalizáló krém, hidratáló krém, arctonik, arctej, de sorolhatnánk még, mennyi mindent vagyunk hajlandóak arcunkra felkenni, csakhogy frissnek, fiatalosnak, szépnek lássanak minket. Pedig ha étkezésünk rendben van, ezekre a kencékre nem is biztos, hogy szükségünk lenne. Ismerjük hát meg, melyek szépségünk legádázabb ellenségei a konyhában!

Cukor

Mindenféle cukor, cukortartalmú étel, ital, valamint a keményítőtartalmú élelmiszerek is ártanak bőrünknek. Minél több jut szervezetünkbe, annál nagyobb károsodás érhető el. Mivel a cukor bőrünk elöregedését segíti, így mindenképpen mértékkel fogyasszunk belőle!

Alkohol

Az alkohol maga és a benne lévő cukrok is károsítják bőrünket. Az alkohol vizet von el a szervezettől, mely így kiszárad, és ez bőrünkön is meglátszik. A túlzott mértékű alkohol fogyasztása esetén a hajszálerek, vérerek kitágulnak, így az arcon rózsafoltok alakulnak ki. Másrészt az alkohol méreganyag szervezetünknek, melytől mindenképpen szeretne megválni. Így a mértékletességet mindenképpen érdemes betartani. 

Zsíros ételek

Ha túl sok zsíros ételt fogyasztunk, nemcsak felesleges kilókkal gyarapodunk, de bőrünk is zsírosabb, fényesebb lesz tőle, és pattanások, mitesszerek is megjelennek rajta. Ezért bánjunk óvatosan a zsíros ételekkel, húsokkal, a tejszínes dolgokkal, zsírdús sajtokkal, valamint az olajos magvakkal. Ha bármikor ilyen tüneteket észlelünk arcunkon, rögtön tudhatjuk, hogy szervezetünkbe több zsír került, mint amennyit megfelelőképpen feldolgozna.

Dohányzás

A szép és egészséges bőr talán legnagyobb ellensége a nikotin. A túl sok cigaretta hatására a bőr színe fakó, sárgás, élettelen lesz, mely sokkal könnyebben kiszárad és ráncosodik. Anikotin anyagai ráadásul rombolják a kollagént termelő sejteket, így minél kevesebb van belőlük, a bőr annál könnyebben öregedik, ráncosodik. Különösen a 30-40 év feletti hölgyek esetében szembetűnőek ezek a jelek. 

Mit együnk?

A sok folyadék, valamint a lédús zöldségek, gyümölcsök, valamint a teljes kiőrlésű termékek fogyasztása mindenképpen javasolt. Belülről ápolják, táplálják bőrünket, a megfelelő mennyiségű folyadék pedig tökéletesen hidratálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik