Szórakozás

Együtt a Destiny’s Child

Újra összeállt a Destiny’s Child. Love songs című albumuk január 29-én jelent meg, élőben pedig először a Super Bowl félidejében voltak láthatók.

A 2006-os NBA All Star-gálán előadott koncertjük óta ez volt az első közös fellépésük: ugyanis a lányok mind szólókarrierbe kezdtek, ám közülük leginkább Beyoncénak jött be az élet. Akárhogy is, a hajnali félidei show hibátlanul lement, ezúttal Beyoncé sem fukarkodott élőben énekelni, és amikor két „kolléganőjével”  együtt állt a színpadon, akkor sem volt min izgulni. Esetleg azon, hogy rövid ideig él majd csak ez az újjáalakult formáció.

Igaz, a Destiny’s Child-album elkészült, már lehet is kapkodni a boltok polcairól, de Beyoncé emellett szólókarrierjét is bőszen ápolgatja a már bejelentett „The Mrs. Carter Show” című világkörüli turnéjával és azzal, hogy új albumán tevékenykedik. Hogy a trió képes lesz-e túlnőni Beyoncé felfelé ívelő karrierjén, azt majd idővel kiderül, de addig is itt van nekünk a félidei show.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik