Szórakozás

Egy kis tavasz után folytatja a tél

Akár 12 fokra is felmelegedhet csütörtökön a hőmérséklet az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

Csütörtök: északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, mindenütt kisüt a nap. Napközben csapadék már nem várható. Délutántól ismét megnövekszik a felhőzet, és estétől északon újra kialakulhat néhol záporeső. Az északnyugati szél időnként megerősödik, a főváros térségében és északnyugaton viharossá fokozódik, délutántól pedig a délnyugatira forduló szelet kísérik erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8, 13 fok között, északkeleten 6, 7 fok körül valószínű. Késő este 0, +6 fok valószínű. A többfelé viharos (>60 km/h) északnyugati szelet helyenként 70-80 km/h-s lökések is kísérhetik (főként az ország középső részén). Délutántól átmenetileg mérséklődik a légmozgás, de estétől északon ismét lehetnek viharos lökések.

Pénteken a változó felhőzet mellett néhány órára kisüt a nap, majd nyugat felől beborul az ég. Kezdetben keleten elszórtan lehet záporeső, estétől nyugaton és északon egyre több helyen valószínű eső. Eleinte erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Gyenge hidegfronti hatás érvényesül. Emiatt fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség jelentkezhet, ingadozhat a vérnyomás. Csökkenhet a koncentrálóképesség, nőhet a reakcióidő.

Szombaton túlnyomóan borult lesz az ég. Nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső, amely délután északnyugaton havas esőbe, havazásba vált át. A déli szél északira, északnyugatira fordul, és megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 1, 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 8 fok között alakul.

Vasárnap eleinte borult lesz az ég, majd főként nyugaton felszakadozik a felhőzet. Kezdetben sokfelé, később egyre inkább keleten várható további csapadék, amely utóbbi tájakon is havas esőbe, havazásba vált át. Az északi, északnyugati szél viharossá fokozódik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -1, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0, +4 fok között alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik