Szórakozás

Őrizetben 60 forint miatt

Cigarettára kellett a pénz két tizenévesnek, akik úgy gondolták iskolatársuktól szerzik meg az árát, azonban mindössze 60 forintot tudtak rabolni. A két támadót őrizetbe vették.

Cigarettára kellett a pénz, ezért döntött úgy két barát, hogy annak árát egyik diáktársuktól szerzik meg -tudta meg a Szeged24 Jászai Lindától, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.
A 17 és 18 éves fiúk január 22-én Szentesen a Deák Ferenc utcában figyelték ki arra járó iskolatársukat, majd egy óvatlan pillanatban körbekerítették. Egyikőjük lefogta, amíg a másik fiú átkutatta a sértett zsebeit. Meglepődve nézett egymásra a két rabló, amikor mindössze 60 forintot találtak a megszeppent fiúnál.
A szentesi rendőrök előállították a két tizenévest, akik kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy megbánták tettüket. Mivel nem először kerültek összetűzésbe a törvénnyel, őrizetbe vételük mellett indult büntetőeljárás ellenük rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik