Szórakozás

Vastagbélrákkal műtötték Havas Henriket

A riporter rendesen lesoványodott. Elmondása szerint orvosa csak legyintett évek óta visszatérő panaszára.

Havas Henrik a Klubrádióban adott interjújában beszélt betegségéről és a műtétről. A Tanár úr hosszú hetekig hiányzott az ATV Tabu és Civil a pályán című műsoraiból, a Klubrádióban pedig helyettesítették. A hiányzásokat sokáig nem magyarázta meg, a sajtó érdeklődését rendszerint elhárította, ám nem olyan rég ismét a képernyőn láthattuk, de már nem a régi formájában.

Jelentős súlyvesztesége miatt már nem a régi erős, megingathatatlan Havas köszönt vissza a tévéből. Szembetűnően leromlott fizikai állapota miatt nem tagadhatta tovább betegségét, amiről szűkszavúan, néhány mondatban tett csak említést ATV-s kollégáinak.

Tegnap azonban a nyilvánosság elé állt, és a Klubrádió Klubdélelőtt című műsorában beszélt betegségéről és műtétjéről. Elmondta, hogy nem hajlandó elfogadni, hogy beteg, ezért még rettentő fájdalmaira sem kért gyógyszert. A hallgatók megtudhatták azt is, hogy vastagbélrákkal operálták meg december 14-én, s hogy a műtét négy és fél órán át tartott.

Az orvosok olyan vastagbélbetegséget diagnosztizáltak nála, amit évekig nem kezeltek, így veszélyes gyulladást eredményezett a szervezetében. Első tünetei már három évvel ezelőtt jelentkeztek, szakszerű kezelést mégsem kapott, holott állandóan jelentkező, olykor elviselhetetlenül fájdalmas alhasi görcsei miatt rendszeresen járt orvosához. Mindennek egy komplikált műtét lett a vége, aminek a zárójelentésében vastagbélrákot neveztek meg az orvosok.

Kattintson ide a folytatásért!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik