Szórakozás

Kiénekli magát a Heti hetesből Dopeman

Az alternatív köztársasági elnöknek választania kellett, ugyanis nem tűnhet fel egyszerre az RTL II és a SuperTV2 képernyőjén.

Ahogyan arról a Hír24 már korábban beszámolt, Dopeman néhány hónappal ezelőtt komoly tárgyalásban volt a Heti hetes készítőivel. A tervek szerint március elsején debütált volna a műsorban, most azonban minden borult.

(Fotó: TV2)

„Amikor a SuperTV2-től megkerestek A Nagy Duett miatt, két nap gondolkodási időt kértem. Végül úgy döntöttem, hogy elvállalom a szereplést a zenés műsorban, mert egyrészt szakmailag izgalmas kihívásnak tartom, másrészt pedig anyagilag is korrekt volt az ajánlatuk. Miután kikristályosodott a döntésem, egyből felhívtam a Heti hetes producerét, Ónodi Györgyöt. Megértette a döntésemet, és azt mondta, hogy továbbra is érdeklődnek irántam. A Nagy Duett lefutása után pedig én is szívesen beülnék a hetek közé, persze csak ha még mindig fennáll majd az ajánlatuk” – mondta a Hír24-nek Dopeman.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik