Szórakozás

Meztelenül pózolt a 71 éves divatikon

Sikerült újból sokkolnia a világot az excentrikus Vivienne Westwoodnak.

Vivienne Westwood arról híres, hogy mindig fittyet hány az aktuális társadalmi berögződésekre, és tabukat döntöget, az elegancia határait feszegeti – fogalmaz a manna.ro. A divattervező most azzal lepte meg rajongóit, hogy három évvel ezelőtt készült meztelen fotóit állították ki a londoni Kortárs Művészeti Intézetben. Az akkor 68 éves divattervezőt Juergen Teller aktfotózta. A bemutatón férjével, Andreasszal jelent meg.


Forrás: Juergen Teller / Lehmann Maupin

Vivienne Westwoodot tartják a punkstílus megteremtőjének. Tagadhatatlanul a 20. század legnagyobb divattervezői között foglal helyet, amelyet lassan fél évszázados munkássága is igazol.

A Fashiontime összeállítása szerint Vivienne 1941. április 8-án született Anglia egyik kisvárosában, de még mindig aktívan dolgozik. Neve szorosan összekapcsolódik a Sex Pistols punkbandáéval, hiszen ennek a zenekarnak a menedzsere volt Malcolm McLaren, akivel társulva kezdte árulni extravagáns ruháit közösen nyitott boltjukban.

Az első saját divatbemutatóját Londonban tartotta 1981-ben, amely a Pirate (kalóz) nevet kapta: itt már saját stílussal rendelkező önálló tervezőként vonultatta fel ruháit, amelyekre az arany, a kaland és az ősi népi viseletek voltak inspiráló hatással.

Mára Vivienne számos butikot nyitott, a világon szinte mindenhol megvásárolhatók a ruhái, a legtöbb üzlete azonban Japánban van. Több férjet elfogyasztott élete során, két fia született: Ben és Joseph. Eddig háromszor nyerte el az Év Brit Divattervezője címet, az angol királynő pedig neki adományozta a női lovagi rangot, a „Dame” címet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik