Szórakozás

Megállt a szíve egy 14 éves lánynak, akit kicsúfoltak a Facebookon

A cyberbullying, vagyis a gyermekek és kamaszok egymás rovására elkövetett, internetes zaklatása sajnos egyre akutabb problémává válik az egész világon.

A nyugat-szerbiai Valjevo városának egyik általános iskolájában egy 14 éves, komoly egészségügyi gondokkal küszködő kislányon gúnyolódtak osztálytársai. Az Andra Savčić általános iskola nyolcadikos tanulója szívelégtelenséggel született, illetve a korábbi műtéteket követő hosszan tartó fekvés komoly gerincferdülést váltott ki nála, emellett kancsal.

Az első félév lezárása előtt osztálytársai az egyik fényképéhez a kancsalságát, sérült szaruhártyáját kifigurázó megjegyzéseket fűztek, amin a kislány annyira megdöbbent, hogy sokkos állapotba került, és leállt a szíve.

A klinikai halál állapotából a belgrádi gyermekklinikán hozták vissza. Egyébiránt a beteg szíve ellenére az összefüggés egyértelmű, ugyanis egy héttel korábban esett át egy orvosi vizsgálaton, és akkor semmilyen jel nem mutatott arra, hogy ilyen súlyos szívproblémával kell a közeljövőben szembesülnie. A hetediket kitűnő tanulmányi eredménnyel elvégző tanuló ügyében a szerb rendőrség az iskola igazgatója, tanári kara és pszichológusa bevonásával nyomoz.

A cyberbullying, vagyis a gyermekek és kamaszok egymás rovására elkövetett, internetes zaklatása sajnos egyre akutabb problémává válik az egész világon. Nem egyszer következett be még súlyosabb, öngyilkossággal is végződő tragédia, amikor az egyébként is érzékeny, önértékelési gondokkal küzdő fiatalok nem tudták feldolgozni, hogy társaik kinevetik őket – írja a srbija.blog.hu.

Egy másik példája ennek a szomorú tendenciának a 15 éves Amanda Todd,aki október 10-én, egy hónappal azután lett öngyilkos, hogy egy Youtube videón elmesélte megaláztatásait. A meztelen fotó elvileg akkor készült, mikor a fiatal lány egy idegen fiúval csetelt, aki arra kérte Amandát, hogy mutassa meg a melleit, aki naivan eleget is tett ennek a kérésnek. A Youtube-ra feltöltött videó végén Amanda Todd az egyik cetlin segítséget kért. Azt írta, hogy nincs senkije, és szüksége van valakire. A rendőrség megerősítette, hogy Todd október 10-én, szerda este öngyilkosságot követett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik