Szórakozás

Februárban áll törvény elé Bándy Kata gyilkosa

A törvényszék az első három tárgyalási napra mintegy félszáz embert, a vádlotton kívül tanúkat, szakértőket idézett.

A Pécsi Törvényszék február 18-án kezdi tárgyalni a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával vádolt P. László büntetőügyét – közölte a bíróság szóvivője kedden.

Hajdu István elmondta: a törvényszék az első három tárgyalási napra mintegy félszáz embert, a vádlotton kívül tanúkat, szakértőket idézett. Hozzátette, hogy a várható nagy érdeklődésre tekintettel a tárgyalóteremben a hallgatóságnak 50, a sajtónak 30 helyet tartanak fenn, utóbbiak részvételét előzetes regisztrációhoz kötik.

A rendőrség tavaly decemberben zárta le a Bándy Kata megölése miatt indult nyomozást, az ügyészség pedig január elején emelt vádat P. László ellen aljas indokból elkövetett emberölés és kifosztás miatt. Amennyiben a bíróság a férfit bűnösnek mondja ki, akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújthatja.

Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus tavaly július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy pécsi sörözőből, de otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a Délibáb utcában, egy bokros területen. A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és aljas indokból elkövetett emberölés miatt nyomozást rendeltek el. A gyanúsítottat július 14-én azonosították P. László személyében.

A férfit egy napi üldözés után fogták el. A feltételezett elkövető a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétórás kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, a bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását.

Dakos József, a Baranya rendőrfőkapitánya az ügyről július 21-én tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a férfi egyedül követte el tettét. A dandártábornok hozzáfűzte, a gyanúsított azt állította, szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján és a drogra alkoholt ivott.

Augusztusban az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők megállapították, hogy P. László teljes mértékben beszámítható, nem volt korlátozva abban, hogy felismerje cselekménye veszélyességét, annak következményeit. A szakértők szerint a férfi beszámítási képességét kábítószer- vagy italfogyasztás sem befolyásolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik