Szórakozás

A valóságshow miatt barnulunk?

szolárium (szolárium, )
szolárium (szolárium, )

Egy friss tanulmány szerint azok a főiskolások, akik nézik a televízióban látható különféle reality műsorokat és szépségversenyeket, kétszer gyakrabban szoláriumozzák magukat vagy járnak el szoláriumba, mint akik nem nézik ezeket.

Az American Academy of Dermatology című lapban megjelent tanulmányt készítő dr. Joshua Fogel, a Brooklyn College szakembere úgy véli, az ilyen típusú tévéműsorok készítői sokszor észre sem veszik, milyen üzenetet közvetítenek a nézők felé azokkal a vonzó, napbarnított emberekkel, akiket bemutatnak. A felmérést 576 főiskolás bevonásával készítették, akik mind húszas éveik elején jártak, és nagyjából 61 százalékuk követte figyelemmel a tévében látható szépségversenyeket. A vizsgálatból kiderült, hogy utóbbiak közül 13 százalék szoláriumozott otthon az elmúlt év során és 43 százalék töltött egy alkalommal több mint két órát szoláriumban.
Ezzel szemben azok közül, akik nem kísérték figyelemmel az ilyen jellegű műsorokat, csupán 4 százalék használt otthoni szoláriumot és 29 százalék járt el szoláriumba. Nem meglepő módon a szoláriumozók nagyobb többsége nő volt. Dr. Fogel szerint nyilvánvaló, hogy azok, akik ezeket a szépségversenyeket nézik, a barnaságot egyfajta pozitív dolognak tartják, mivel a napbarnított emberekről ezek a műsorok azt sugallják, hogy népszerűbbek és vonzóbbak az átlagnál. Előfordulhat azonban az is, hogy mindez fordítva működik, és eleve azok nézik ezeket a műsorokat, akik maguk is járnak szoláriumba, mivel ők jobban tudnak azonosulni a szereplőkkel – írja a HáziPatika.
Dr. Elizabeth Tanzi, a Johns Hopkins Kórház bőrgyógyásza egyetért azzal, hogy a médiaszereplők nagy hatással vannak a nézőkre, ezért, ha ők azt a benyomást keltik, hogy a szépséghez hozzátartozik a barna bőr, akkor a fiatalok követni fogják őket ebben. Dr. Fogel hozzátette, jó lenne, ha lennének olyan celebek, akik a szolárium veszélyeire hívnák fel a fiatalok figyelmét a tévén keresztül, és ezzel ellensúlyoznák a negatív üzeneteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik