Szórakozás

Hat évet kapott a zálogházi ékszertolvaj

Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki társával vagy társaival egy pécsi zálogházba betörve több mint 60 millió forintnyi ékszert és készpénzt vitt el.

A jelenleg 38 esztendős, korábban többször büntetett vádlott 2009. november 16. és 18. között ismeretlenül maradt társával vagy társaival betört egy üresen álló pécsi üzlethelyiségbe. A bolt falát, amely egy zálogházzal volt szomszédos, kibontották, ott, ahol a páncélszekrények egyike állt. A zálogházi páncélszekrény hátulján egy tenyérnyi lyukat vágtak, amelyen keresztül hozzájutottak az ott tárolt, több mint 62 millió forintnyi ékszerhez és csaknem kétmillió forint készpénzhez.

Az üzlet, valamint a páncélszekrény riasztóval volt felszerelve. A széf riasztotta is a biztonsági szolgálatot, amely az üzlet vezetőjével hamarosan a helyszínre ért, de mivel a zálogházban nem találtak senkit, a páncélszekrényt pedig nem nyitották ki, a lopás csak a reggeli nyitás után derült ki, amikor a tolvajok már elmenekültek.    A bűncselekmény után a vádlott hazatért Veresegyházra, ott egy takarékszövetkezetnél széfet bérelt, és elrejtette a lopott ékszereket. A pénzintézet munkatársainak azonban föltűnt a férfi gyanús viselkedése, s azt is észrevették, hogy nagy mennyiségű arany ékszert tesz a széfbe, ezért értesítették a rendőrséget. A vádlott gyanút fogott, és elvitte a zsákmányt.

Az elkövetők 2010 elején egy közvetítőn keresztül kapcsolatba léptek a zálogház tulajdonosával, de nem tudtak megállapodni az ékszerek visszavásárlási áráról.

A táblabíróság társtettesként elkövetett lopás bűntettében és rongálás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és halmazati büntetésül jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtotta, továbbá 40 millió forintos vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik