Szórakozás

Élete legnehezebb döntését hozta meg az x-faktoros Bagosi Alexa

Bagosi Alexa (Bagosi Alexa)
Bagosi Alexa (Bagosi Alexa)

Apukájukra bízta gyermekeit Bagosi Alexa. Az X-Faktor versenyzője azt állítja, anyagi gondok miatt döntött így.

Bagosi Alexa a Fókuszban először és utoljára nyilatkozott arról,  hogyan történhetett meg vele a legborzasztóbb dolog, amit egy édesanya átélhet. Az x-faktoros Budapesten nem tudta fizetni az albérletét, ezért Debrecenbe költözött, ahol pultosként és recepciósként egészítette ki a jövedelmét. Most azonban ez a lehetőség is megszűnt.

“Erős munkakereső vagyok. Nem a legjobb állapot ez, mert tényleg nem így terveztem. Abban reménykedtem, hogy nem kell majd ismét olyan civil munkát vállalnom, ami nagyon sok munkával és nagyon kevés pénzzel jár. De ezzel sincs gond, megyek és keresem” – mondta a riportban Bagosi Alexa, aki férjével közösen döntött úgy, hogy az édesapához kerül a 4 éves Anna és az 5 éves Tomika felügyeleti joga.

(Fotó: Hír24)

“Nagyon nehéz döntés volt, amikor azt mondtam, hogy legyenek a férjemnél a gyerekek. Most nem azt kell néznem, hogy nekem mennyire rossz, hanem hogy a gyerekeknek ott jó. Nem akartam innen-onnan segítséget kérni és a nagyon hátrányos helyzetű anyák mintájára két gyerekkel a karomon sietni a hivatalba segélyért. Akkor, amikor a másik szülő tökéletesen alkalmas arra, hogy mindent megadjon a gyereknek, miért ne tehetné meg” – kérdezi Bagosi Alexa.

“Megpróbálok minél többet velük lenni, az apukájuk ebből a szempontból nagyon rugalmas. Ha velem vannak, akkor pedig próbálom úgy eltölteni velük az időt, hogy az élménydús legyen, és érezzék, hogy ott vagyok” – tette hozzá a Fókuszban az x-faktoros.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik