Szórakozás

Cher visszatér a képernyőre

cher (cher)
cher (cher)

Úgy tűnik, Cher fogja uralni 2013-at. A kora márciusban érkező új album mellett egy tévéműsorral isjelentkezik az egykori popdíva. A híres énekesnő 1971-ben már megmérettetett a televíziós szakmában, melyhez most megint visszatérni látszik.

A kezdetleges koncepció szerint Cher a ’6a-as évekbe akarja visszarepíteni a műsor nézőit úgy, hogy az akkor sztárokat felsorakoztatva beszélgetnek, nosztalgiáznak, meg még ki tudja, mire nem vetemednek majd.

Csak hogy érezzük a törődést, az alábbi kis ízelítő az 1971-es Sonny & Cher Comedy Hour című műsorból való, ami nem mellesleg 1974 májusáig ment zsinórban egymás után, majd  két év pihenő után, 1976-ban újra nekilódultak egy teljes évad erejéig. Ennek fényében lehet vitába szállni, hogy Cher mennyiben lesz 2013 nagy visszatérője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik