Szórakozás

Be volt lőve, parkoló autónak hajtott

24.hu
24.hu

2013. 01. 07. 09:39

Kábítószer hatása alatt állt az a 45 éves szegedi lakos, akit vasárnap délután fogtak el a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei a Csongrádi sugárúton.

A férfi személygépkocsijával nem sokkal korábban beletolatott egy parkoló autóba a Lengyel utcában, előtte pedig járókelőkre kiabált ki járművéből – közölte a Szeged24-el Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főparancsnokság sajtóreferense.

A rendőrökkel agresszíven viselkedett, a kocsijából sem akart kiszállni, hanem tovább szeretett volna menni. A gépjármű átvizsgálása során kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le az egyenruhások, akik ezért mintavételre is előállították a férfit. Az immunkémiai gyorsteszt igazolta, hogy a sofőr bódult állapotban volt, ezért vele szemben visszaélés kábítószerrel vétsége megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Két agárral fogatott el egy őzgidát egy férfi Kistelek külterületén csütörtökön. Az 57 éves kisteleki lakosnál tartott házkutatás során a nyomozók lefoglalták a tetemet. A férfi ellen lopás és állatkínzás vétsége megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Lakossági bejelentés alapján, biztonsági intézkedés keretében szállítottak otthonába egy 64 éves férfit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei vasárnap az esti órákban. A férfi a Klauzál utca egyik házfalához dőlve ült és a járókelőkre kiabált. Mivel erősen ittas állapotban volt, a kihűlés veszélye fenyegette, ezért a rendőrök otthonába szállították és átadták családjának.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.