Szórakozás

A csalai buszbaleset részletei

A sofőrnél az alkoholfogyasztást kizárták.

Ahogy arról korábban a Fehérvár24 hírt adott, 2013. január 2-án a reggeli órákban egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a 811-es számú főúton az árokba borult, melynek során 17-en sérültek meg.


Söményi Viktor r.tzls a kórházban

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya “tömegszerencsétlenséggel végződő közúti baleset okozása vétség” elkövetése miatt indított büntetőeljárást a sofőr ellen. A fehérvári rendőrök jelenleg is a balesetben érintetteket hallgatják ki. A sofőrnél az alkoholfogyasztást kizárták. A gépjármű vezetője műszaki hibára nem hivatkozott.

A balesetet szenvedett autóbuszon két rendőr is utazott. Az egyes sajtóorgánumokban megjelent állításokkal ellentétben egyikük sem nyilatkozott a busz sebességével kapcsolatban- mondta a Fehérvár24-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Fehérvár24 információi szerint további két fő került „súlyos” minősítésbe, így összesen hárman nyolc napon túl, míg 14-en nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A két rendőr közül az egyik könnyebben megsérült, őt jelenleg is a Fejér Megyei Szent György Kórházban ápolják. Mindkét rendőr aktívan részt vett az autóbuszon lévő sérült személyek mentésében, elsődleges ellátásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik