Szórakozás

Volt élettársát akarta megölni, végül annak anyjával végzett

kilencedik-utcai-gyilkossag-velence(960x640).jpg (kilencedik utca, )
kilencedik-utcai-gyilkossag-velence(960x640).jpg (kilencedik utca, )

Velencén, a IX. utcában történt a gyilkosság. A fiatal nő 54 éves édesanyja a támadás során olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő a Fehérvár24-nek elmondta, hogy a Gárdonyi Rendőrkapitányság Ügyeletére 2012. december 29-én 01 óra 20 perckor érkezett segélyhívás, hogy egy 36 éves velencei nőnél megjelent volt élettársa, majd a ház üveges ajtaját betörve, behatolt a házba – ahol édesanyjával és hét éves kislányával aludtak -, és rájuk támadt.

A járőrök perceken belül kiértek a helyszínre, ahol megtalálták mind a támadót, mind a sérülteket, akikhez mentőt kértek. A fiatal nő 54 éves édesanyja a támadás során olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A 36 éves asszonyt is érték sérülések, őt a mentők kórházba szállították. Az orvosi vizsgálatokat követően kiderült, sérülései nyolc napon belül gyógyulóak. A hét éves kislány a bűncselekmény során nem sérült meg. Rokonoknál helyezték el.

Mivel a 48 éves gyilkos is megsérült, ezért a mentők rendőri kísérettel őt is kórházba szállították. Sérülése könnyű. Jelenleg mind a nőt, mind a férfit kórházban ápolják. Kihallgatásukra a későbbiek folyamán kerül sor.

A Fehérvár24 információi szerint a rendőrök a 48 éves férfit jelenleg is őrzik a kórházban. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetése miatt indított vele szemben büntetőeljárást. A Fejér megyei nyomozók intézkednek bűnügyi őrizetbe vételéről, illetve kezdeményezni fogják előzetes letartóztatását- tájékoztatta a Fehérvár24-et Németh- Kész Mónika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik