Szórakozás

Hatalmasat bukott Katie Holmes

A Broadway történelmének egyik legnagyobb bukását produkálta Katie Holmes színdarabja, ezért azonnali hatállyal leveszik a műsorról.

Katie Holmes mindent arra tett fel a válását követően, hogy a Dead Accounts című darabbal újjáélessze a Tom Cruise által kivégzett színésznői karrierjét. Ám hiába tett meg minden tőle telhetőt, a mű történelmi bukás lett. Az előadásokra átlagosan csak a jegyek 38 százaléka kelt el, és az a kevés néző is végletekig utálta, aki hajlandó volt fizetni érte. Ezért a Broadway illetékesei döntöttek, és hat hét után törölték a műsorkínálatból 2012 legveszteségesebb alkotását. Így február vége helyett január elején lesz az utolsó felvonás.

A kritikusok a Dead Accounts bukásának fő okát a borzasztó rendezés mellett Katie játékában látják. Vagy inkább annak hiányában. A hármas számú ex-Mrs. Cruise ugyanis annyi életet vitt a karakterébe, hogy egy lámpával is helyettesíteni lehetett volna. Az első negatív kritikák után ezért Homes minden idejét azzal töltötte, hogy dolgozzon a játékán, amiért még Surit is hajlandó volt teljes mértékben elhanyagolni. A tehetség azonban nem gyakorlás kérdése.


Nem jött össze a karriermentés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik