Szórakozás

A Tesco-ban már Karácsonykor lehetett húsvéti csokinyulat venni

Németh D. László
Németh D. László

2012. 12. 26. 10:51

Nem nálunk, Angliában. Az anglikán egyházi szóvivő szerint ezt még a vásárlók is "ostobaságnak" tartják.

Korábban a témában:

 

Még véget sem ért a karácsony előtti bevásárlási roham, a brit szupermarketekben már beköszöntött a húsvét: a kiskereskedelmi hálózatok egyes boltjainak polcain megjelentek a húsvéti csokitojások, több mint három hónappal 2013 húsvétja előtt.

A Sainsbury´s szupermarketlánc üzleteiben a karácsonyi édességek mellett jól megfér a töltött csokoládétojás, a Tesco néhány boltjában pedig már karácsony előtt csokoládényulakat kezdtek árulni, bár a cég szóvivője a The Sun – a legnagyobb brit bulvárlap – hétfői beszámolója szerint elismerte, hogy ez “tévedés” volt, és a cég bevonta a meglehetősen korán kirakott húsvéti csokoládérelikviákat.

Az anglikán egyház szóvivője útján közzétett nyilatkozatban fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy a brit áruházak húsvétot csinálnak a karácsonyból.

Steve Jenkins egyházi szóvivő szerint ezt még a vásárlók is “ostobaságnak” tartják, és a fogyasztók véleményét a szupermarketeknek is figyelembe kell venniük.

A nagy verseny és a sanyarú gazdasági helyzet közepette azonban az utóbbi években rendre előfordul, hogy az egyes ünnepekhez kötődő árucikkek hónapokkal korábban megjelennek a brit üzletekben.

Tavalyelőtt például az országos lapok címoldalaira került, amikor az előkelő londoni Selfridges áruházban már augusztus elejétől – 145 nappal karácsony előtt – megvásárolható volt a cég karácsonyfadísz-kollekciója, a karácsonyi lámpafüzérekkel és egyéb ünnepi kellékekkel együtt, sőt akár cserépben nevelt karácsonyfát is vehetett a nyári vakáció közepén az előrelátó vásárló.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A young girl cleans steps as people bow before the statues of late North Korean leaders Kim Il-Sung (L) and Kim Jong-Il (R) as the country marks 'Victory Day' at Mansu hill in Pyongyang on July 27, 2017. - July 27, which is the 64th anniversary of the signing of the Korean Armistice Agreement, is a public holiday in the nuclear-armed North and celebrated as Victory Day. (Photo by Ed JONES / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.