Szórakozás

Megszűnt a nyomtatott Newsweek, ezután csak a neten

Megjelent a Newsweek tekintélyes amerikai politikai-közéleti magazin utolsó nyomtatott száma, a lap 80 év után vesz búcsút az olvasóktól, s a jövőben csak digitális kiadása lesz elérhető.

Az Egyesült Államokban hétfőn a standokra került hetilap címlapján a kiadó manhattani székházáról készült légi fotó látható, alatta a #LASTPRINTISSUE (az utolsó printkiadás) szöveg olvasható a Twitter-bejegyzéseket idéző formátumban. Ironikus utalás ez arra, hogy a hírmagazin ezután csak az interneten lesz elérhető – vélekedtek kommentárok. Tina Brown, a lap főszerkesztője jegyzetében bizakodón azt írta, “néha a változás nemcsak jó, hanem szükséges is”.

A Newsweeket 1933-ban a rivális Time egyik újságírója alapította, a lap címlapján még Adolf Hitler is szerepelt. A befolyásos magazin az utóbbi években rendre veszteséges volt, ezen még az sem változtatott, hogy 2010-ben Sidney Harman kaliforniai milliárdos kezébe került. Harman volt az, aki beolvasztotta a lapot a The Daily Beast hírportálba, a befektető halála után azonban családja megvonta a Newsweektől az anyagi támogatást.

Az előfizetéses digitális magazin neve Newsweek Global lesz. Az átalakulással kapcsolatban Tina Brown azt írta a Twitter közösségi portálra: “Keserédes. Kívánjatok nekünk szerencsét”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik