Szórakozás

Íme a TV2 legújabb álompárja! Lebuktak

Kondákor Zsófi és Kembe Sorel története szinte a sorozatbeli szerelmüket másolja. Mint ahogyan azt is mindenki látta, hogy Vera doktornő és Józsi doktor karaktere között vibrál a levegő, úgy a civil életben is feltűnt a kollégáknak, hogy több van közöttük munkatársi kapcsolatnál.

Amikor két és fél éve egyszerre kerültek be a TV2 sikersorozatába, kezet fogtak, bemutatkoztak egymásnak, és eszükbe sem jutott, hogy egyszer majd szerelmesek lesznek egymásba. Ráadásul akkor még mindketten párkapcsolatban éltek.

„Mindig jól éreztük magunkat egymás társaságában, jókat beszélgettünk, nevettünk. Többször előfordult, hogy egy rendezvényről egy taxival mentünk haza, én otthon kiszálltam, Sorel pedig ment tovább” – emlékezett visza Zsófi, Sorel azonban elárulta, már hamarabb más szemmel  nézett kolléganőjére.

A két sztár lassan jó barát lett, de még mindig nem gondolták azt, hogy ennél több is lesz közöttük. Persze a kollégák cukkolták őket, mert ők már érezték közöttük azt a vibrálást, amit Zsófi és Sorel még nem. „Visszagondolva, azt hiszem, csak nekünk nem volt egyértelmű, hogy ez már több lehet, mint barátság. Ekkorra már mindketten függetlenek voltunk, élveztük a szabadságot, a másik barátságát, talán emiatt nem esett le, hogy mi van!” – mesélte Sorel.

A boldogság, a komoly érzelmeik ellenére Zsófi és Sorel nem költöztek össze. Azt mondják, lassan haladnak, és egyelőre még szükségük van olyan estékre is, amikor egyedül vannak. „De reméljük, hogy ez a kapcsolat hosszú lesz, hogy valami nagyon szép kezdetén vagyunk…” – mondják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik