Szórakozás

Kiss Orsi a hálószobájába vitte a díjat

Szakmai elismeréssel jutalmazták Kiss Orsit. A Class FM sportos rádiósa kapta az Év Legfittebb Műsorvezetőjének járó díjat az egyik legnagyobb wellness-fitnesz tömegrendezvény díjátadóján. Orsi igazi becsben tartja a szobrocskát, amely előkelő helyet kapott a lakásában.

A médiában töltött több mint egy évtized alatt a sport is szerves része volt Kiss Orsi életének. Évekig versenyszerűen korcsolyázott, később aerobik-, majd zumbaoktatóként kezdett dolgozni. A rádió, a televízió és a sport a mai napig a legfontosabbak számára, ráadásul azon szerencsések közé tartozik, aki mindhárom szenvedélyének egyszerre hódolhat. Elkötelezettségét most a FitBalance Award Díjátadóján is elismerték, hiszen a szakmai bizottság Orsinak ítélte az Év Legfittebb Műsorvezetője díjat.

„Három dolog érdekel igazán, a rádiózás, a tévézés és a sport. Szerencsés vagyok, hogy mindhárom területen érvényesülhetek – kezdte Kiss Orsi. – Megtisztelő, hogy a zsűri tagjai engem tartottak méltónak arra, hogy rögtön az első alkalommal én kapjam ezt az elismerést a hazai műsorvezetők közül. Tizenegy évig versenyszerűen műkorcsolyáztam, több arany-, ezüst- és bronzérmem is van, ám kupát csak egyetlen alkalommal nyertem. Ez a díj azóta is a hálószobám dísze. Ehhez hasonlítanám a tegnapelőtt kapott FitBalance-díjat is, ez a szobor örökre a szívem csücske lesz” – folytatta a Class Magyarok háziasszonya.

Versenypályafutása után Orsi az aerobik szerelmese lett, amely mai napig újult energiával tölti fel a pörgős hétköznapokban.

„Később a tanulmányaim mellett elvégeztem az aerobikoktató tanfolyamot is. ’99 óta dolgozom kisebb-nagyobb megszakításokkal fitnesztermekben, 2011 óta pedig a Life1 fitness-wellness komplexum edzői csapatát erősítem. Persze ehhez szükségem volt fő munkaadóm, a Class FM támogatására is, ahol a műsorvezetés mellett szerkesztői munkát is végzek. A sport a hétköznapokban is rengeteg energiát ad” – tette hozzá a csinos műsorvezető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik