Szórakozás
jégvirág (jégkristály, )

Három embert mentettek meg a biztos fagyhaláltól

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2012. 12. 10. 12:57

A fagyhaláltól mentettek meg embereket Fejér megyében.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ügyeletére december 7-én késő este fél tizenegykor telefonált be egy hajléktalan férfi. Az ügyeletesnek elmondta, hogy jelenleg Kápolnásnyéken van a Posta előtt, a Fő utcán, és mivel négy napja az utcán van, nagyon fázik, ezért segítséget kér. A bejelentést követően a gárdonyi rendőrök azonnal Kápolnásnyékre mentek a megadott címre, a férfihez mentőt hívtak, akik beszállították Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba kivizsgálásra.

A Móri Rendőrkapitányság Ügyeletére 2012. december 9-én telefonált be egy fehérvárcsurgói férfi, hogy egyedül élő 62 éves szomszédját már napok óta nem látta, lehet, hogy valami baja történt, mert életjelet nem adott magáról, az ajtaja pedig be van zárva. A rendőrök azonnal a megadott címre mentek, majd felvették a kapcsolatot az idős férfi egyik hozzátartozójával. Az ő segítségével sikerült bejutniuk a fűtetlen lakásba, ahol a férfit az ágyban fekve, erősen leromlott állapotban találták meg. Mentőt hívtak hozzá, akik őt is a székesfehérvári kórházba szállították be.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletét december 9-én délután fél kettőkor hívta az egyik fehérvári szociális intézet dolgozója, hogy az egyik idős lakójuk eltűnt az otthonból. Mint később kiderült, a 73 éves férfi demenciában szenved, tájékozódni nem képes. Az intézetből feltehetőleg a hátsó ajtón keresztül ment ki az utcára. Az ápolók a rendőröknek azt is elmondták, hogy a bácsin pulóver és mamusz volt, sem kabátot, sem téli cipőt nem vett fel. A szolgálatban lévő rendőrök nagy erőkkel kezdték keresni az idős férfit. Nem telt el fél óra, amikor a járőrök meglátták a fehérvári Havranek utcában. Mivel gyorsan sikerült megtalálni, a férfihez mentőt sem kellett hívni annyira jó állapotban volt. A rendőrök így az intézetbe szállították vissza- tájékoztatta a Fehérvár24-et Németh-Kész Mónika a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2011. március 4.
A Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ főbejárata a VII. kerületi Péterfy Sándor utcában. A felvétel 2011. február 25-én készült. 
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.