Szórakozás

“Év honlapja” díjat nyertek a Csongrád megyei rendőrök

Idén minden eddiginél több pályaművet küldtek be cégek, szervezetek, magánszemélyek az ország egész területéről a Magyar Marketing Szövetség pályázatára.

A 25 kategória 359 pályázója között „Non-profit” kategóriában indult a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai munkája és koordinációja alapján megvalósított Bulis Biztonság bűnmegelőzési témájú honlap is – tájékoztatta a Szeged24-et Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A 12 fős szakmai zsűri komplex szempontok – design, innovativitás, interaktivitás, kategóriának megfelelő tartalom stb. – alapján e honlapnak ítélte az „Év honlapja Díját”. Az elismerést Varga István, a pályázat alapítója és Dr. Eszes István, a zsűri elnöke adta át.

A honlap létrejöttét több települési önkormányzat és rendőrkapitányság összefogásával benyújtott sikeres belügyminisztériumi pályázat tette lehetővé. Az „Együtt a biztonságért” projekt egyik kiemelkedő eleme a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által támogatott bűnmegelőzési témájú weblap létrehozása volt. A oldal főként a fiatalokhoz szól, azonban rajtuk keresztül családokhoz, tanárokhoz is hasznos, tartalmas prevenciós tanácsokat igyekszik eljuttatni.

A weblap díjazása igazolja a szakmai összefogás jelentőségét, amely jelen esetben a támogatói akarattal társuló, a modern technika eszközeire építő prevenciós elképzelés egy kreatív csapat általi vizuális megvalósítását jelenti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik