Szórakozás

Elgázolta az idős asszonyt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott

Az ismeretlen gázoló segítségnyújtás nélkül  továbbment

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Ügyeletére 2012. november 28-án este fél nyolckor egy férfi tett bejelentést arról, hogy a 6-os számú főút 60-as km szelvényében Kulcs és Rácalmás között egy idős nő fekszik az úttesten. Tájékoztatta a Fehérvár24-et Németh-Kész Mónika a megyei rendőrség szóvivője.

 

Amikor a rendőrök kiértek a helyszínre, kiderült, hogy a 75 éves dunaújvárosi asszonyt Budapest irányából közlekedve haladása során a visszapillantó tükrével elsodorta egy gépkocsi, aminek sofőrje ezt követően segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a helyszínről.

A nénit a mentők a dunaújvárosi kórházba szállították, ahol a vizsgálatokat követően kiderült, hogy az elsődleges információkkal ellentétben sérülése nem életveszélyes. A karja törött el, így sérülése nyolc napon túl gyógyuló.

A helyszíni szemle, valamint az elsődleges szakértői vélemények alapján megállapítást nyert, hogy a közlekedési baleset okozója egy sötét színű, Citroen C3 SX vagy X típusú személygépkocsi vezetője volt. Így a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a lakosság segítségét várja

Azt kérik, aki a közlekedési balesetről bármilyen információval rendelkezik, vagy környezetében van olyan személygépkocsi, ami a fenti leírásnak megfelel, és jobb visszapillantó tükre le van törve, az ezt jelezze a dunaújvárosi rendőröknek a 06-25/510-510-es telefonszámon, vagy tegyen bejelenést a 107-es vagy a 112-es segélyhívók bármelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik