Szórakozás

Támadnak a „mémek” a neten

Szarkazmus, gúny, irónia, karikatúra és képpoén. Talán így lehet összefoglalni, hogy mit is takar ez az új műfaj, mely manapság ellepte a világhálót. Kacagjon velünk!

A „mém” fogalma sokak számára még új lehet, de szinte 100 százalék, hogy már mindenki látott legalább egyet internetes szörfözés közben. A szó Richard Dawkins tudományos író nyelvújítása, mely a mémia szóból, azaz az utánzásból ered. A mémek pontos meghatározására még nem került sor. Az Oxford English Dictionary definíciója szerint „egy olyan kulturális elem, amely a genetikai öröklődéstől függetlenül viszi tovább a tudományos fejlettséget, főleg utánzással.

Az internetes mém főkint a poénra, csattanóra épül és könnyen felismerhető, elsősorban az egyén szórakoztatását szolgálja és gyakorlatilag bárki készíthet belőlük tucatszám, ha rendelkedzik a megfelelő kreativitással. A Facbookon rengetegen osztogatjuk meg ezeket az olykor mókás, néha gúnyos, máskor ironikus fotókat, videókat, képregényeket, photoshoppolt képeket, szóvicceket. Nem újkeletű találmány Magyarországon sem, hiszen eddig a rádiók, lapok és a televíziók is terjeszthették, mégis úgy tűnik, hogy az interneten élik fénykorukat. A 21. században a világhálón terjed a leggyorsabban az információ, a hírekkel együtt pedig a mémek is rögtön megszületnek.

Pongyola példák arra, miként is működik ez a mechanizmus. Bizonyára még emlékszünk a Balaton jegén beszakadt Hummerre vagy Mario Balotelli sajátos erőfitoktatására a Németország-Olaszország mérkőzésen az EB-ről. Még meg sem reccsent a jég a Humvee alatt, s még szinte be sem lőtte Balotelli azt a gólt (miután bepózolt a pályán a gól örömében), a különböző blogokon, közösségi oldalakon máris elindult az őrület: ömlöttek a karikatúrák és poénos képek az esetről.

A mémek minden témában felütik fejüket, legyen szó politikusokról, híres/hírhedt emberektől, közéleti témákról, s rengeteg elem származik a filmekből is. Ezek közül mindenki rengeteget ismer, csak gondolkodnunk kell egy kicsit. Például a Titanic című film híres, romatikus jelenete a hajó orrában ölelkező szerelmes párról, vagy a 300 című film egyik jelenete, melyben Leonidas király egy verembe rúgja Xerxész nagykövetét a „This is Sparta” felkiálltással.

A mém sajnos nem feltétlenül szórakoztat, egyes esetekben idegesítő is lehet, hiszen sokan reklám céljából is készítenek ilyesmit. Az egyik leghíresebb videó, melyre sokan akarva és akaratlanul is rákattintottak Rickroll Never Gona Give You Up című számának klippkére a Youtube-on. Ezt bizonyítja a több mint 56 milliós nézettség is.

Ezek persze csak töredékmorzsák a számtalan példa közül. Minden esetre nem kell sokáig keresgélnünk, ha mémekre vadászunk. Gyakorlatilag hamarabb bukkanunk rá a paródiákra, mint az eredeti elemekre, melyek a mémeket ihlették. Kellemes keresgélést kívánunk mindenkinek!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik