Szórakozás

Hujber Ferenc és Németh Kristóf ugyanazon nőre hajt

Hujber Ferenc is csatlakozott az Abigél című színdarab szereplőgárdájához. A színész a Játékszín új igazgatójával, Németh Kristóffal osztozik Kuncz Feri szerepén, így az Uránia színpadán futó előadásokon Vitay Gerorgina kegyeiért már ketten küzdenek.

Kuncz Feriként mutatkozott be az Abigél című színdarabban Hujber Ferenc, aki Németh Kristóffal váltott szereposztásban vállalta a megtisztelő feladatot. A népszerű színésznek nem okozott gondot felvenni a próbák és az előadások ritmusát, hamar beilleszkedett az összeszokott társaságba. A leginkább Bánfalvy Ágnessel találta meg a közös hangot, amely a darab fotózásán készült képeken is jól látható.

Nagyon örülök, hogy Bánfalvy Ágnes felkért a szerepre és annak is, hogy a darabbal tovább él a mű. Ha rajtam múlna, kötelező olvasmánnyá tenném az iskolákban Szabó Magda regényét” – nyilatkozta Hujber, aki szívesen viseli darabbéli bakaruháját, amely véleménye szerint rendkívül férfias viselet.

„Annak ellenére, hogy a való életben kisfiam, Noel születése óta visszafogott családapaként élem az életem, kifejezetten élvezem, hogy a színpadon egy hazaáruló, számító, karrierista és nőcsábász szerepet játszhatok” – tette hozzá.

A királyi főhadnagyot játszó Németh Kristóf továbbra is szeret Kuncz Feri szerepébe bújni, ugyanakkor mióta átvette a Játékszín direktori posztját, kevesebb ideje jut egyéb feladataira. A jelenlegi felállást a Ginát alakító Csöngedi Nikolett élvezi a legjobban, hiszen két megnyerő férfi harcol érte a színpadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik