Szórakozás

A nagyi házában termesztette a kábítószert a csongrádi férfi

24.hu
24.hu

2012. 11. 27. 09:15

Őrizetbe vett a Csongrádi Rendőrkapitányság egy 28 éves fiatalembert, aki nagymamájának házában kendert termesztett, majd az abból előállított kábítószert értékesítette is.

Lakossági bejelentés alapján tartottak házkutatást hétfőn a Csongrádi Rendőrkapitányság nyomozói egy Damjanich utcai családi házban, ahol két zsákban, közel 20 kilónyi kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A rendőrök 655 ezer forint készpénzt is találtak egy szekrényben, ami vélhetően a már kész kábítószer értékesítéséből származó bevétel. A 28 éves csongrádi fiatalember elmondta, hogy nagymamája házának hátsó részében termesztette a kendernövényeket, mivel hozzátartozója nehézkes mozgása miatt oda már nem járt le. A kész kábítószert értékesítette is, ugyanis családja jövedelemmel nem rendelkezik, ezért az általa így szerzett pénzből éltek.

A Csongrádi Rendőrkapitányság kábítószerrel visszaélés bűntette megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a férfi ellen, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.