Szórakozás

Fluor Tomi a birkák között küszködik – Fotók!

Trágyát lapátolnak, disznót vágnak és pottyantós vécére fanyalodnak a tinibálványok. Mindez adásban!

November 9-én, pénteken délután 16:00-tól kiderül, hogy a menő fiatal sztárok mennyire mozognak otthon egy tanyán, ahol adott esetben trágyát kell lapátolni vagy éppen disznót vágni. Indul ugyanis a VIVA új,saját gyártású reality-je A Stáb, amelynek korábbi évadaiban Ausztráliába vagy éppen Balatonfüredre küldték a változó felállású csapatot. Ezúttal szakítottak a hagyománnyal, és laza nyaralás helyett nagyobb kihívás elé állították a résztvevőket.

A Stáb a tanyán tagjai ezúttal Iszak Eszter, Odett, Sanyóca, Fluor Tomi és Eckü, akik egy Mátranovák melletti tanyán próbálnak túlélni minden kényelem nélkül. Az összkomfortot egy pajta, szalmaágyak és egy pottyantós vécé jelentik, sőt, fürdőszoba helyett is csak egy teknő áll rendelkezésükre.

Házigazdájuk, az állattenyésztéssel foglalkozó Gyula bácsi ráadásul a legkülönbözőbb feladatokkal látja el az elkényelmesedett hírességeket, akiknek viszont inkább elkobzott tárgyaik, például a mobiljuk és a hozzá való töltők visszaszerzése a céljuk. A feladatokat azonban el kell végezni, így míg a fiúk a juhokat próbálják rávenni az együttműködésre, addig Iszak Eszti és Odett fát vág a hidegben. Ha érdekel, hogyan szenvednek meg a túlélésért a kényelemhez szokott városi fiatalok, akkor mindenképpen kapcsolj a VIVA Televízióra november 9-én, pénteken délután 16:00-kor!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik