Szórakozás

Győzike: Egy ország kívánja a vesztemet

gáspár győző (győzike, )
gáspár győző (győzike, )

A valóságshow-szereplő továbbra is azt állítja, nem követett el bűncselekményt.

Gáspár Győző a Borsnak azt mondta, tévedett, amikor azt hitte, könnyebb lesz az ítélet után. Egy befolyásos ismerőse már az ügyészségi döntés előtt közölte vele, úgyis börtönt kérnek rá. Ügyvédje is csak az internetről értesült a fellebbezésről. Győzike úgy látja, valakik ki akarják csinálni, pedig volt idő, amikor minden család életének szereplője volt, amikor imádták, leszólították, a kegyeit keresték. „Most egy ország kívánja” a vesztét. Ha ezzel szerez nekik örömet, ez a sorsa, ezt is vállalja, de csak azért, amit elkövetett. Márpedig nem csalt, nem követett el bűncselekményt – tette hozzá.

Bea asszony ügyvédje a Borsnak azt mondta: az eljárásban voltak kifogásolható pontok, szerinte „az eljárásban az ügyészség nem nagyon tartotta be a játékszabályokat”. Monori Levente azt mondta: Bea asszony nem követett el bűncselekményt.

Mint korábban megírtuk, súlyosításért fellebbezett az ügyészség Gáspár Győző és felesége, Bea asszony adócsalási ügyében. A Salgótarjáni Városi Bíróság Gáspár Győző elsőrendű vádlottat kétrendbeli adócsalás, csalás és magánokirat-hamisítás miatt egy év nyolc hónap börtönre, feleségét, Gáspárné Balla Beátát adócsalásért és magánokirat-hamisításért egy év hat hónap, a harmadrendű vádlottat, Bangó Attilát egy év négy hónap börtönre ítélte, de a végrehajtást mindhármuk esetében három évre felfüggesztette.

Az ítélet nem vált jogerőssé, a vádlottak és védőik is fellebbeztek. Ők felmentésért. Gáspár Győzőt és feleségét eredetileg 22,2 millió forintos adócsalással vádolta meg az ügyészség az RTL Klub Győzike-show című műsorával kapcsolatosan. A Bors információi szerint Győzike az összeg mintegy negyedét már befizette az államkasszába. Gáspár Győző arról nem akart beszélni a lapnak, hogy miért fizetett, ha nem ismeri el az adócsalást?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik