Szórakozás

Elítélték Győzikét és Bea asszonyt adócsalásért

Ítéletet hirdetett a bíróság Gáspár Győző és Balla Bea adócsalási ügyében. Hiába borult ki nyilvánosság előtt, hiába fenyegetőzött öngyilkossággal és hiába a jól felépített védekezés, 1 év 8 hónap börtönt kapott, de három évre felfüggesztve az énekes-showman. Feleségét szintén felfüggesztett börtönre ítélték, 1 év hat hónapot kapott, három évre szintén felfüggesztve.

Egy hete – mint azt a Blikk elsőként megírta – az ügyész 2-12 évig terjedő, letöltendő szabadságvesztést kért a házaspárra, míg a vádirat szerint B. Atilla harmadrendű vádlottra felfüggesztett börtönt. A bíróság másképp gondolta, hiszen a showman és felesége is felfüggesztettet kaptak, sőt menedzserük is: őt 1 év 4 hónapra ítélték, szintén 3 évre felfüggesztve. A vádlottaknak meg kell fizetniük a 800 ezer forintos bűnügyi költséget is.

Az eredeti vádakat is enyhítette a bíróság: a bűnszövetségben és jelentős értékben elkövetett többrendbeli adócsalás helyett Győzikét két rendbeli adóbevételt jelentősen csökkentő adócsalás bűntette és annak bűnsegédlete, kisebb csalás és folytatólagosan elkövetett magánokirat hamisítás miatt ítélték el. Bea asszonyt ugyanezen bűncselekményekben, a menedzserüket pedig csak bűnsegédlet és magánokirat-hamisításban találta bűnösnek a bíróság – írja a Blikk.hu

A vádiratban több mint 22 milliós adócsalással a vádlottak padjára került házaspár és a bűnsegédjük hétfőn a havazás ellenére időben érkezett az ítélethirdetésre. Gáspár Győző komoly üzletember benyomását keltve aktatáskával, elegáns öltönyben foglalt helyet a vádlottak padján. Érdemi vallomás helyett – amit egyébként eddig sem tett, – élettörténetét mesélte el az utolsó szó jogán. Közben kioktatta az ügyészt, majd szívhez szólóan megkérte a bírónőt, hogy ne Győzikét ítélje el, hanem Gáspár Győzőt, a két gyermekes családapát, akinek a mai naptól új időszámítás kezdődik: boldogan akar élni.

– Inkább maradtam volna hentes, ha ezt tudom, nem akarok híres lenni – mondta ártatlanságát hangsúlyozva és a vádbeli bűncselekményeket tagadva Győzike. – Én vagyok Gáspár Győző, egy országnak példát kell mutatnom. Ha egy ilyen származású ember elvesz valamit, az kétszer annyinak számít – mondta, hosszasan sorolva nehéz fiatalkorának és életének egyéb történéseit. Azt is állította, hogy ügye sajtóvisszhangja miatt esett el egy filmszereptől, így nem jutott pénzhez, amiből törleszthetett volna az adóhivatalnak.

Tovább a teljes cikkhez és a fotókhoz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik