Szórakozás

Rengeteget ér a magyar zenész teste

Tóth Tibi (Tóth Tibi)
Tóth Tibi (Tóth Tibi)

A Hooligans-es Tóth Tibi már varratott a Miami Ink világhírű tetoválóival. Az egyik kint élő magyar művész egy delfin karkötőt készített neki.

Tibi maga sem tudja, hány tetoválása van, de az elsőre, és szülei reakciójára pontosan emlékszik.

“A legelsőt a szüleimnek is csak akkor mutattam meg, amikor már készen volt, hiszen úgyis megpróbáltak volna lebeszélni. Bár őszintén szólva, sokkal rosszabb reakcióra számítottam tőlük, a végeredmény tetszett nekik. Mindig is vonzottak a rock’n’roll szimbólumok, az első tetkóm egy csontváz volt, pisztollyal a kezében, ami kicsit bénán nézett ki, mert olyan volt, mintha a pisztoly egy nagyító lenne, úgyhogy azóta azt már okosan eltűntettem. Mára már tetőtől talpig, az arcomom kívül minden testrészemen található valami. Ezt sosem lehet abbahagyni…” – mesélt a testét díszítő motívumokról Tibi, a zenekar gitárosa és dalszerzője.

Kevesen tudják, hogy a Hooligans-es egy méregdrága világhírű tetoválószalon művészével is varratott már magára. A gitáros egyik barátja a DoQ-n látható Miami Ink csapatát erősíti, ő csinált tetkót a zenésznek.

“Bár a műsorban nem szerepel, Jana az egyik legügyesebb srác a Miami Ink csapatában. Ő egyébként magyar, de már jó ideje kint él. Nekem egy delfin karkötőt készített, amikor még itthon dolgozott” – mondta Tóth Tibi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik