Szórakozás

„Csernus Imre nő lett, Orbán Viktor pedig lektor”

Csernus Imre nő lett, Orbán Viktor pedig lektor. A szerzők is kíváncsiak könyvük tartalmára, miközben a kazah maffia is lesben áll. Vagy nem. Ja, és üdvözlet a majáknak! Kicsit zavaros a dolog? Nekünk is.

A lényeg, hogy a Dumatúra című rövidfilm főszerepe után Kiss Ádám ismét könyvet ír. Ezúttal Benk Dénessel. A „Kiss Kiss Benk Benk” decemberben kerül a boltok polcaira, ezért kíváncsiak voltunk, mit lehet tudni róla. A nagydumás szerzőpárossal
beszélgettünk!

Hamarosan a boltokba kerül a könyvetek. Miről szól a „Kiss Kiss Benk Benk”?

Kiss Ádám: Olvasom a fülszöveget: „Hofuisse egy feltételesen szabadlábra helyezett bűnöző, lassan 20 éve nem látta családját, akik már halottnak hitték. Ugyanis az irigységtől és gyűlölettől fűtött ikertestvére ezt a látszatot keltette, és időközben átvette a helyét a mit sem sejtő szeretteinél. De mégsem hozzájuk vezet első útja. Semmi sem tántorítja el attól, hogy felkutassa, és végezzen apja hidegvérű, melegszívű gyilkosával! Ehhez a vesebeteg mesterlövész barátját kéri segítségül, hogy végre levadásszák az ellenséget. De olyan veszélyekkel teli kalandokba bonyolódnak, amelyekre ők sem számítottak, ráadásul Hofuisse szerelembe esik, és leszokik a dohányzásról, és még a kazah maffia is a nyomába ered, nem is beszélve a rejtélyes csomagokról. A Kedves Olvasó szerencséje, hogy a Kiss Kiss Benk Benk nem erről szól.”

Erről tehát nem szól, de hogy mi a valódi tartalom, arról fogalmam sincs, bárcsak tudnám. Kocogó térdekkel várjuk a december közepét szerzőtársammal, Déneskével, hogy végre számunkra is világossá váljon, mit is akarunk ezzel a könyvel mondani. Igaz, Déneske?
Benk Dénes: Igaz.

Egyáltalán mi ihletett benneteket az írásra?

Kiss Ádám: Próbálkoztunk mással is. A festészet érdekelt minket, de borzasztó képeket csináltunk,
és akkor úgy döntöttünk, legyen inkább könyvírás. Sokat vívódtunk és végül úgy láttuk jónak, ha a
közelgő világvége tiszteletére és/vagy alkalmából írunk könyvet. Szeretnénk, ha lenne valami az
utókor számára a füstölgő bolygón, amiről tudni, hogy mi voltunk egy pillanatra. A majáknak pedig azt
üzenjük vele, hogy [hosszú sípoló hang]. Igaz, Déneske?
Benk Dénes: Pontosan.

Miért pont Dénessel kezdtél közös írói munkába, Ádám?

Kiss Ádám: Mert szerintem a „Kiss Kiss Felméri Felméri” elég rosszul hangzott volna. Barátok
vagyunk, és már két éve, amikor a Szütyiő-t írtam, terveztünk egy ilyen közös munkát. Most jött létre.
Ilyen könyv még nem volt. Nem akartunk még egy regényt vagy novellás kötetet, hanem egy olyat
szerettünk volna, ami meglepi az olvasót, és éppen olyan, amilyet tőlünk várni lehet. Nem vagyunk
írók. Ugyanolyan viccesek vagyunk a könyvben, mint a színpadon, tehát ez nem lesz meglepetés.
Erről jut eszembe, hogy október 30-án közösen lépünk fel a Corvin Dumaszínházban Dénessel. Nagy
élmény mindenkinek, de főleg azoknak, akik nem tudnak olvasni és így kevésbé érdeklődnek a könyv
iránt.
Benk Dénes: Bizony.

Mennyi köze van címnek a hasonló hangzású filmhez?

Kiss Ádám: Lényegében semmi. A könyv három hónapig „Csuja Imre balladája” munkacímen futott,
aztán ezt elvetettük. Kitaláltuk egy másikat: „Csernus Imre, a nő.” Ezen napokig röhögtünk, sírtunk,
mert szerintünk nagyon vicces. Végül mégis elvetettük az összes „Cs” -betűs „Imrét”. Egyszer aztán
váratlanul kimondtam, hogy „Kiss Kiss Benk Benk” és meg is voltunk a címmel. Ez pontosan átadja,
hogy mire lehet számítani. Kiss és Benk könyve, ráadásul kétszer.
Benk Dénes: Kétszer!

Ki segített nektek az írásban?

Kiss Ádám: Orbán Viktor. El kell mondani, hogy a miniszterelnök úr nagyon szigorúan vette a
feladatot. Mindig, amikor megírtunk valamit, ő kihúzta a 2/3-át. Nagyon nehezen tudtunk így együtt
dolgozni vele. Ráadásul azt szeretné, hogy a könyv vásárlóinak előre kelljen regisztrálni. Ezt viszont
mi nem szeretnénk. Még zajlik az egyezkedés.
Benk Dénes: Így van.

A két nagydumás nagyszerű párost alkotott írás közben. Hogy milyenek együtt a színpadon? Október
30-án este bárki meglesheti a Dumaszínházban!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik