Szórakozás

Gianni ejtőernyős balesetet szenvedett

gianni (gianni, )
gianni (gianni, )

Az ismert tévés életében jelentős szerepet játszik a sport még akkor is, ha közben számos sérülést szenvedett. A Reflektor magazinban beszélt először ejtőernyős balesetéről.

„Amikor kilöktek a gépből, lélegezni sem tudtam. Amikor az oktató kinyitotta az ernyőt, kicsit megnyugodtam, de ezzel még nem volt vége a kalandnak. A földre érkezés előtt egyszer csak egy úgynevezett üreg keletkezett a levegőben, ami miatt felgyorsultunk és zuhanni kezdtünk. Úgy érkeztünk a földre, hogy az egyébként is fájós térdemre estem. Be kellett menni a kórházba, ahol megröntgeneztek és megvizsgáltak. Szerencsére nem esett komolyabb bajom” – emlékszik vissza Gianni a kalandra.

Mint ahogyan arról már a Hír24 többször is beszámolt, a híresség térdét már többször is meg kellett operálni, éppen ezért nem csoda, ha orvosai megijedtek, amikor éppen arra zuhant rá ejtőernyőzés közben.

Giannit azonban még ez az eset sem tántorított el attól, hogy a repülésnek újabb fajtájával ismerkedjen meg. Több celebbel együtt kipróbálta a szabadesésnek egy speciális változatát, amit nagyon élvezett. Egy szélcsatornába kerültek be, amely 6 ezer méteres ugrást szimulál. A Reflektor magazin kamerái előtt nemcsak az olasz macsó, hanem Mádai Vivien, az RTL Klub műsorvezetője is bizonyíthatta bátorságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik