Szórakozás

Fertőzést kapott a Jóban Rosszban sztárjának újszülöttje

kondákor zsófi (kondákor zsófia, )
kondákor zsófi (kondákor zsófia, )

Kisfia születésének körülményeiről és a fellépő egészségügyi problémákról beszélt Kondákor Zsófi.

Kisfiáról mesélt a TV2 Babavilág című műsorában Kondákor Zsófi. A Jóban Rosszban Vera doktornőjét alakító egykori R-Go-gida arról beszélt, hogy 2006-ban született gyermeke, Beni a vártnál korábban jött a világra.
“32. hétre érkezett, ugyanis kinyílt a méhszájam, hogy mi volt az oka, nem tudni, lehet, hogy örökletes tényezőkre vezethető vissza. Az öcsém is koraszülött, én is hamarabb születtem. Meg kellett indítani a szülést, minden simán ment, nem is vitték rögtön inkubátorba, először rátették a hasamra” – emlékezett vissza Zsófi.

A látszólag problémamentes szülést követően azonban komoly gondok adódtak. “Pár óra múlva szóltak, hogy baj van, habzik Beni szája. Kiderült, hogy fertőzés van a tüdejében, nem kapott levegőt, oxigénhiányos állapotba került, ami az idegrendszerét károsította. Végülis akkor sérült meg” – mesélte.

“Két hónapig voltunk kórházban, felhívták a figyelmünket, hogy az oxigényhiányos állapot miatt baj lehet. Javasolták, hogy vigyük el a Dévény Anna alapítványhoz. Kiderült, hogy fejlesztésre kell vele járni járni, izomtónus problémái vannak, masszírozni kellett, ki kellett lazítani az izmait” – mondta el Zsófi. “Enélkül lehet, hogy Beni nem tudna most rendesen járni” – tette hozzá.

A kisfiú ma már az óvodás, a Pető Intézetben jár, ami mellett nem kell külön kezelésekre vinni. “Emellett például síelni járunk, ami nagyon jót tesz neki” – mesélte a Jóban Rosszban szereplője, akinek a forgatások ideje alatt bébiszitter segít, aki ma már szinte családtag, Beni a nagymamájaként szereti.


Zsófi arról is mesélt, hogy Beni még csak négy hónapos volt, amikor először  ajánlottak neki szerepet a Jóban Rosszban sorozatban, ám akkor nem mondott igent a felkérésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik