Szórakozás

Zámbó Krisztián csak apja aranylemezét kéri a betörőtől

zambo-krisztian(430x286)(2).jpg (zámbó krisztián, )
zambo-krisztian(430x286)(2).jpg (zámbó krisztián, )

A Blikk szerint az anyagi javaknál is jobban fáj az énekesnek a személyes ereklyék elvesztése.

Az X-Faktor felfedezettje éppen távol volt otthonától a hosszú hétvégén, amikor betörtek a házba, amelyben addig élt, amíg be nem költözött a versenyzők közös lakásába. Több értéktárgynak is nyoma veszett, eltűnt egy televízió, sok ékszer, de mindez nem érdekli Krisztiánt. A Blikknek azt mondta, a betörő ezeket tartsa meg, csak az apja aranylemezét adja vissza, mert az számára felbecsülhetetlen, pótolhatatlan.

Az énekes szerint a tettes elég pofátlan volt, leült sörözni az asztalhoz, és a jelek szerint jóízűen megvacsorázott. Krisztiánt egy év alatt másodszor rámolták ki. Úgy érzi, mintha utaznának rá. A környéken az összes házat, lakást kirabolták már az utóbbi időben, de az énekesnek úgy tűnik, a rendőrség nem csinál semmit, nincs kihez forduljanak.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Blikknek azt mondta: megindult a nyomozás. Kollégái a megszokottak szerint jártak el, helyszíneltek, és felvették a károsult feljelentését. Beluzsárné Belicza Andrea azzal kapcsolatban nem tudott tájékoztatást adni, hogy milyen sűrűn fordulnak elő Dunavarsány területén betörések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik