Szórakozás

Aki bújt, aki nem: ágyneműtartóban találták meg a rendőrök a tolvajt

A gárdonyi járőrök a hétvégén fogták el egy agárdi házban, azt a 29 éves tolvajt, aki az emberek figyelmetlenségét kihasználva, a nagyáruházak parkolóiban táskák tucatjait lopta el.

A tolvaj, főként Székesfehérvár nagyáruházainál, akkor csapott le, amikor a kiszemeltek éppen autójukban pakoltak. A csukott, de nem zárt járművekből könnyen kilopta a sértettek táskáját, pénztárcáját.

A Fehérvár24-et arról tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr- főkapitányság szóvivője, hogy a zsákmányok megszerzése után, autóval menekült el a helyszínről. Információink szerint négy különböző járművet használt. Volt, amikor egy fehér színű Opel Vectrával, volt, hogy piros illetve szürke színű Suzuki Wagon R-rel közlekedett, de akadt olyan eset is, amikor VW Passat Variant gépkocsival menekült.

A fehérvári nyomozóknak még a tavasz végén sikerült beazonosítaniuk a 29 éves sárkeresztúri elkövetőt, akit nyár elején el is fogtak, de szabadlábon védekezett.

Miután nyáron illetve ősz elején is több hasonló jellegű lopásról érkezett bejelentés a fehérvári nyomozókhoz, és az adatgyűjtés során egyértelműen kiderült, ezek elkövetésével is a 29 éves férfi gyanúsítható, többször beidézték, de egyszer sem jelent meg. Eltűnése miatt körözést adott ki ellene a Székesfehérvári Rendőrkapitányság. Ezenkívül is még három körözés volt érvényben ellene.

A nyomozók eddig tizenkét lopással gyanúsítják, illetve a számlájára írható ugyanennyi közokirattal visszaélés is. Ez a szám azonban valószínűleg bővülni fog, ugyanis kiderült, hogy a férfi nemcsak Fehérváron, hanem az ország különböző pontjain követett el hasonló jellegű bűncselekményeket. Feltehetően lopott táskákat Miskolcon, Szombathelyen, Szegeden, de még a fővárosban is.

A férfinek zaklatás miatt is felelnie kell, ugyanis több, mint négy hónapon keresztül azzal fenyegette saját feleségét, hogy megöli,ha nem marad vele.

A büntetett előéletű 29 éves sárkeresztúri férfi, aki különböző bűncselekmények elkövetése miatt már több évet töltött BV intézetben, jelenleg bűnügyi őrizetben van. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság kezdeményezi előzetes letartóztatását, bírósági meghallgatásra holnap kora délután kerül sor a Székesfehérvári Városi Bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik