Szórakozás

Stohl András és Katona Klári is énekelt az ünnepségen

Ritkán látott, ám annál nagyobb legendák, énekesek, fellépő művészek ünnepeltek együtt a húsz éve működő Down Alapítvánnyal. Katona Klári erre az alkalomra saját dalt írt és adott elő, Stohl András és Várkonyi Attila Brazíliából hozatott ajándékot, Schubert Éva színművésznő pedig mentősök segítségét kérte, hogy ott lehessen a rendezvényen.

Nagy Feró, Szandi, Tarány Tamás és még sokan mások vásároltak egy-egy lépést a főszervező, Dj Dominique olimpiai fáklyafutásából, s jöttek el a Down-szindrómások ünnepségére. Az este csúcspontjaként a színészek, zenészek és olimpikonok mind színpadra álltak és a Donwnosokkal közösösen énekeltek.

A Kisstadion-Körcsarnokban tartott egész napos rendezvényen a sportprogramok, a készségfejlesztő játékok, a fotókiállítás, a Downosok kézműves tárgyainak vására mind-mind azt a célt szolgálták, hogy az ép emberekkel megismertessék a szindrómások hétköznapjait.

„A Down-szindrómásokban hihetetlenül sok szeretet van, most pedig mi adhattunk nekik, szívből, ráadásul talán hónapokig is kitartó élményt. Ők nem félnek kifejezni érzelmeiket, bármikor megölelnek, ha úgy tartja kedvük. Most mi szeretgettük meg a lelküket ezzel a közös zenéléssel – összegezte a napot annak szervezője, Dj. Dominique. – Azok az ismert emberek, akik ide eljöttek, mind önzetlenül tették, és az a legjobb érzés, hogy ennyien színpadra tudunk állni ugyanazért az ügyért. Legalább egy
dal erejéig ez a sok ember egy irányba nézett.”

Rúzsa Magdi, Katona Klári, Stohl András, Nagy Feró, Szandi, Kozsó, a Rippel-fivérek, Dukai Regina és Gergő – felsorolni is nehéz volna, ki mindenki jött el azért, hogy megünnepelje az Alapítvány húsz évét. Schubert Éva, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze már évek óta nem jelent meg rendezvényeken, ezúttal viszont ő is kivételt tett. A Down-szindrómások pedig egyenként ölelték meg a fellépő művészeket, hogy köszönetüket kifejezzék.

„A leghálásabb közönség, akikkel valaha találkoztam, komolyan! Végigtapsolták és énekelték velünk az egész ünnepséget, aztán pedig alig bírtunk lejönni a lépcsőn, annyi ölelést kaptunk” – mondta Stohl András, aki tavaly óta kapcsolatban áll már az Alapítvánnyal. A színész egyébként Dj. Dominique-kal közösen egy másik ajándékot is hozott: a Downosok capoeira csoportjának rendeltek nadrágokat Brazíliából.

Gruiz Katalint, a Down Alapítvány elnökét nagyon meghatotta, hogy ilyen sokan mellettük állnak. „Annyira jól esik ez nekünk, hogy nemcsak olyanok vannak itt velünk, akik személyesek érintettek, hanem olyanok is, akik egyszerűen csak kíváncsiak a Downos emberekre. Pont ez volt ennek a születésnapnak a célja, hogy egy kicsit elmossuk a határokat, és azt hiszem, ez sikerült. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki velünk ünnepelte ezt a húsz évet” – mondta az elnök asszony.

A közös éneklés után a sztárok egymást váltották a színpadon, többek között Dj Dominique, Kozsó, Szandi, Tarány Tamás és az Apollo23 táncoltatták meg a közönséget. Ismét bebizonyosodott, hogy a zene egy olyan nyelv, amit mindenki ért, és amin keresztül mindenki ugyanazokat az érzéseket tudja kifejezni, ami ezúttal csakis egy volt: az öröm.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik